2014. október 4., szombat

2014. szeptember 30., kedd

Ezeket kérték szeptember hónapban

A nyári játék és a suli miatt kissé elcsúsztam egy kérés teljesítésével, végül mégiscsak sikerült összehozni-íme,az eredmény:
Volt már hasonló, s ez nem véletlen, mert az ő párja lett, így mutatnak együtt:
Már megrakták közös fészküket, így hamarosan fiókák várhatóak... ;)
Ezzel egy időben egy szomszéd is megkeresett azzal a kéréssel, hogy készítsek neki egy aventurin szettet: nyaklánc,gyűrű szívecskével és végtelen jellel díszítve, valamint egy lila csüngős fülbevalót. Így sikerült:

Ezt a gyűrűt az átadáskor méreteztem,azért néz ki ilyen furán

Minden együtt

Ezt a fülbevalót egy meglévő ékszer alapján készítettem neki

2014. szeptember 1., hétfő

Nyári játék beszámolója

Mint mindig,ebben az évben is megrendezésre került a nyári játék kedvenc gyöngyfűzős csoportomban. Természetesen jelentkeztem, és ismét jól jártam.
Sajnos a tanfolyam rengeteg időmet lefoglalja, így nem tudok annyit fűzni,mint amennyi szeretnék-de tudok,és ez a lényeg :))
Én a következő apróságokat küldtem Csillának, a nyári gyümölcsök jegyében (tudom,a dinnye nem gyümölcs,de annak fogyasztjuk):

Málna&szeder nyaklánc fülbevalóval

Dinnyecikkes mobilfityegő-egy falat nyár :)

Ribizlifürtős karkötő saját agymenés alapján
 Ezeket az ékszereket pedig nekem küldte Márti:
Tengeri csillag, és egy kagyló a görög tengerpartról

Minden együtt

Kék-piros szett-imádom! :)

Kék-bronz szett-a szíves T-kapocs külöösen tetszik

Egyszerű,kék Lunasoftos szett

Ismét nem bántam meg,hogy részt vettem! Az őszire sajnos nem jut időm,mert záros határidőn belül el kell készítenem egy 15-30 oldalas esettanulmányt, sőt,lassan már jönnek a kisebb-nagyobb számonkérések,dolgozatok,ami mellett már tényleg csak minimális fűzésre marad időm.

2014. augusztus 15., péntek

Karkötők

A tanulás mellett sajnos nem tudok annyi időt fordítani a hobbimra,mint eddig-de legalább jut. :)
Egy kedves barátomnak készítettem a szettjéhez egy befejező darabot, egy csipkés hatású karkötőt.
A héten pedig egy csoporttársam kért meg, hogy készítsek neki is egy karkötőt, azomban más stílusban: feliratos ékszert kért ajándékba egy srácnak. Így sikerült:
Jelenleg a hófehér gyöngybagoly párja készül, valamint fűztem egy dinnyés mobilfityegőt is, de elfelejtettem lefényképezni.

2014. július 27., vasárnap

2014. július 2., szerda

Fianna kitűző és egy kis drót

Ma fűztem is és drótoztam is.
Még tegnap kezdtem el a kitűzőt, de csak ma tudtam befejezni,mert végül a fáradtság győzedelmeskedett felettem. Ewa Fianna medáljának mintáját fűztem meg, így végre van zöld-fehér kitennivalóm.
Ma vettem át egy rendelést is,amiben gyönyörű ásványkabosonok voltak. Nem is tudok dönteni,melik tetszik a legjobban. :)
Kianit, hegyikristály, onix achátok és druzy achátok voltak a csomagoocskámban
A felső kő a kezembe kívánkozott, így azt a döntést hoztam, hogy felöltöztetem. A vastagsága nem egyenletes,ezért nem akartam gyönggyel befoglalni, így a drótot hívtam segítségül. Ilyen lett:

Nem nagy valami, de legalább hordható. :)

2014. június 30., hétfő

Újabb drótozásom

Elsősorban gyöngyöt szeretek fűzni, arra van ráállva a kezem, illetve a sujtásra is rákattanok időnként (túlzásba persze nem viszem...). Néha-néha azért kezembe akad a drót is, de eddig valahogy nem tetszett,amiket készítettem, kivéve az itt lévő nyakláncot, így nem is nagyon fogyott eddig, csak nyálcsorgatva nézem mások alkotásait. Most viszont rászántam magam, és némi tanulmányozás után bedrótoztam egy szerafinitet. Szerencsére ezúttal az eredmény is vállalható lett. :)




Mütyürök

Hét vége felé már nagyon fűzhetnékem volt, főleg,mert a padtársamtól kaptam rózsakvarc gyöngyöket.
Aztán jött az ötlet és a megvalósítás: néhány golyócskából szultán bogyót készítettem, aztán még tettem hozzá néhány lógicát, és kész is volt a régóta áhított táskadísz. Ahogy megyek,csak úgy zörög a sok lógóka! :)
Készült még a golyócskákból egy baroca bogyó is, de nem engedte magát lefényképezni, úgyhogy majd csak készen kapom lencsevégre.
Engedte viszont magát az a kulcstartó, amit a padtársamnak készítettem a gyöngyökért, és persze azért a ruháért, amit kölcsönadott egy,a közeljövőben lévő eseményre. :)
A bogyó mintája Oceánie Creations oldalán elérhető.

2014. június 23., hétfő

Lencsebogyós könyvjelző

Szeretek olvasgatni, mostanában több könyvet is olvasok párhuzamosan. Könyvjelzőm viszont nincs annyi,amennyi nyitott könyv,és azért a WC-papír és társai nem mutatnak túl jól a lapok között. Adódott a lehetőség, hogy a könyvjelző készítését összekössem egy számomra új minta kipróbálásához (Anna, köszi az ötletet és az ihletet!), így egy lencsebogyó került az alapra, dupla láncon függesztve, fagyöngyökből készítve. A mintában annyit variáltam,hogy 11-es lása helyett 9-essel készítettem,mert a 11-es belement a fagyöngy lyukába. Elkészülte után nem sokkal már landolt is az egyik könyvemben.
Köszönet a mintáért Domján Diának! Ági, köszi a könyvjelző alapot! :)

2014. június 13., péntek

Születésnapok,névnapok


Ezt a hónapot a padtársam születésnapi meglepijének elkészítésével kezdtem. Múlt héten pedig születésnapot és névnapot ünnepeltünk a családban, melynek apropójából készítettem ezt-azt, emellett a Facebok-oldalam is egy éves lett, így szerveztem egy kis nyereményjátékot. :)

Padtársamnak megtetszett a szitakötős kitűző, amit még nyáron kaptam Marianntól, és ő is szeretett volna magának. Ő megvette a gyöngyöket, én pedig elkészítettem neki. :)

A fent említett padtársnak e hónap elején volt a születésnapja, így megleptem ezzel a bagolyfiókával és egy kis csemegével. :)
Anyukámnak 10-én volt a születésnapja, ő ezt a labadorit cseppet kapta medálosítva.

Bátyámék esküvőre voltak hivatalosak, kedvese koszorúslányként vett részt a jeles napon. Ez adta az apropót, hogy névnapjára a ruhájához illő szettet kapjon. Készült a medál mellé fülbevaló is, de sajna elfelejtettem lefényképezni.
Ő pedig nyereménytárgy lett. :)

Következő projektem egy Fradis színvilágú kitűző lesz, egyelőre még a tervezésnél tartok, de ha elkészülök, mutatom! :)

A születésnapi játék első ajándéka

Az utóbbi időben mellőznöm kellett szeretett gyöngyeimet. Ennek oka az, hogy meglepetésszerűen felvettek egy tanfolyamra, ami májusban kezdődött, ez pedig rengeteg energiámat és időmet elvette-elveszi.
Természetesen várható volt, hogy ez nem marad így. Május végén volt Mariann születésnapja, neki készítettem egy szettet, mely egy 3D szívecskés medálból, valamint színben hozzáillő, saját kútfőből készített karkötőből és gyűrűből állt. Sajnos a képek nem a legjobbak, kérlek, nézzétek el nekem.




2014. április 28., hétfő

Hófehér gyöngybagoly

Ez a kék szemű hóbagoly egy facebookos ismerősöm kérésére készült. Ő küldte hozzá egy közös barátunkon keresztül a howlit pocakot és az onix szemeket, majd megbeszéltük a részleteket.
Küldött egy képet is, hogy mihez hasonlítson a bagolyka:
Nekiugrottam, fűztem, rendeltem, fűztem,aztán megint rendeltem, megint fűztem, végül elkészült a kicsike.

Elindult a születésnapi játék

Tegnap megérkezett az utolsó e-mail is,így a mai nappal hivatalosan is elindul a születésnapi ajándékozós játék.
Elkészült a végleges lista is- elég családias lett kis csapatunk,mivel éppen öten vagyunk. Zárójelben odaírtam,mikorra kell legkésőbb megérkeznie az ajándéknak.

1. Én -> E. Mariann (május 23.)
2. E. Mariann -> Era (aug.30)
3. Era -> K. Eszter (február 1.)
4. K. Eszter ->Évi (március 6.)
5. Évi -> Én (április 13.)

Éjszaka kiküldtem az e-maileket, ha van kérdésetek,kérésetek,problémátok,nekem vagy az ajándékozottnak írhattok.

2014. április 23., szerda

Szívecske,tojás és egyéb apróságok

A játékok miatt nem töltöttem fel képeket- ezeket ezúton pótolom:

Húsvéti tojglik-összesen 3 db készült, de egyről elfelejtettem fényképet készíteni. Az elsőt ez alapján készítettem, a második mintáját pedig a network oldaláról szereztem.

Gyöngyhímzett kitűző,fekete színben. Egy nem várt családi tragédia miatt készült.

Éjkék napkövekből készített apró bagoly medál Áginak-azóta már Nagy-Britanniában van.


Missisippi karkötő- rajta volt a képzeletbeli "ezt egyszer meg kell fűznöm"-listámon,
így amikor lett egy kis időm, elkészítettem.

A "meg kell fűznöm"-lista egy újabb darabja, a 3D szívecske.
 Sokaknak meggyűlik vele a baja, nekem nem volt annyira bonyolult, egy délután alatt elkészült.

Színes tavaszi sujtás medál-pillangónak készült, de nézték már csigának is :-)

Egy aranyos rózsaszín cicás medál egy aranyos csajszinak-a mintája ezen az oroz oldalon található,
 a képek alapján könnyen megfűzhető annak, aki ismeri a brick stich technikát.

Cicatappancsos mobildísz-születésnapi előajándék, a főajándék még készül.

Végül pedig ezt a baglyot mutatom meg- a pocakja howlit kaboson,a szeme pedig onix golyókból áll.

Vannak további félkész alkotások, de ha elkészültek, megmutatom őket is!

Születésnapi játék: még várom 2 résztvevő válasz e-mailjét. Amint ők is megküldik az adatlapokat, ide a blogba írom ki az ajándékozási listát, ezzel egyidőben pedig kiküldöm az ajándékozottak adatait, és indulhat a játék! :)